A HOLTAK KAPUJA - SZOKJ VISSZA AZ OLVASÁSRA

NÉZD A VILÁGOT EGY KIVÉNHEDT MÁGUS SZEMSZÖGÉBŐL (KÉSZÜLT A NYUGATI KIRÁLYSÁG, ÉS N'GURION KÜLÖN ENGEDÉLYÉVEL)

kelo_nap.png

ISMERD MEG A LEGENDÁT TE IS!

Ez a honlap a fantasy stílusú Holtak Kapuja könyv és majdani könyvek népszerűsítéséért készült. Ha van kedved olvasni, te a mi emberünk vagy. Böngéssz csak nyugodtan nálunk, és ha kedvet kaptál az olvasásra, ideje hogy beszerezd a legendás könyvet. Ha készen állsz, kattints csak ide

INGYEN KÖNYV AZ INGYEN KÖNYV MINDENKINEK  MENÜPONT ALATTBÁRKI SZÁMÁRA LETÖLTHETŐ!

Részletek: A HOLTAK KAPUJA -

A LEGENDA SZÜLETÉSE-című könyvből

II. PERIÓDUS: A SÁRKÁNYOK KORA

16. FEJEZET A NAGY KÖNYV LEGENDÁJA

       A Nagy Könyv, mely történetünkben igen fontos tényező, úgy tudni isteni eredetű. Minden tudás abban rejlik. Az emberek úgy tartják, már akkor elkészült, amikor a világ még nem is létezett. Némelyek azt állítják, hogy a könyv egyszerűen leesett az égből, bár ennek nem lehet alapja, csupán az emberek képzelőereje. Hogy az igazság mi lehet talán ki sem derül sohasem, de addig is fogadjuk el azt, amit az emberek szájról szájra mondanak. Szóbeszéd járta, hogy egész furcsa mód került a földre. A Nagy könyvet úgy mondják a legenda szerint maga Istár, a szerelem istennője hozta le magával az égből, az emberek közé. Valahol Durfinadorban, a mágia földjén egy virágos domb tetején ült le hét emberi követőjével, hogy ott pihenve olvasson fel nekik belőle. Csak azokat az intelmeket merte a szájára venni, melyek nem okoznak rosszat senkinek sem, sőt inkább elűzik a bajokat. A szűz lányok boldogan hallgatták édes szavait. Mikor eltelt az első nap, a lányok aludni tértek, a könyvet pedig ott hagyták kinn a dombon. Istár is álmodni kívánt, s mikor másnap reggel a lányok újra összegyűltek, a könyvnek már csak hűlt helyét találták.
       Hogy ki lopta el? Hát az jó kérdés. Megválaszolni azt biztosra senki se tudja, de mégis kitalálták az emberek maguknak, hogy a történet még érdekesebb legyen. Azt mindenki sejtette, hogy egy tolvaj volt a tettes, de a nevét mivel senki se tudta az ismeretlennek, így aztán történetet kerítettek az emberhez.
       Egy mihaszna tolvaj járhatott éjjel a környéken, és bizonyára az orozta el a könyvet. Egyszerűen a hóna alá kapta, és elviharzott vele. Bár nem is tudta miféle könyv lehet az, ellopta csak azért, mert megtetszett neki. Három nap és három éjjel ment a tolvaj, mire úgy gondolta, már nem érhetnek a nyomába. Letette akkor a könyvet a legközelebbi mezőn, és kinyitotta. A csodás betűk olyan békés hangulatot árasztottak belőle, hogy egészen megváltozott azok láttán. Boldogság töltötte el a szívét, és a múltjára gondolt. Felidézte a gyermekkorát, az első csínytevéseit, majd pedig azt a szörnyű napot, amikor tizenkét évesen egy tyúklopás után elkapták, és megverték, de cudarul. Bezárták egy üres istállóba, és megkötözték. Addig akarták ott tartani, míg be nem ismeri azt, hogy amit elkövetett, nagy bűn, melyet sohasem fog újra megtenni. Azt azonban várhatták. Valahogy ki tudott szabadulni a kötél fogságából, és úgy elosont a falujából egy sötét éjszaka, hogy többet oda vissza se ment. Attól a naptól kezdve tolvajként élt. Sokhelyütt megfordult, sok mindent ellopott, s az életéből sok-sok évet így élt le. A tolvaj miután átértékelte a múltját, talán rájöhetett arra, hogy amit az addigi életében tett, az milyen káros volt sokaknak, de még jobban saját magának. Megakart változni, ezért a Nyugati Királyság egy ugyanolyan szép dombján, mint amilyenről elhozta Durfinadorban, a Nagy Könyvet otthagyta a tolvaj. Megtartani már nem akarta, mert azt súgta a szíve, hogy ott kell hagynia, hogy valaki más találja meg. Egy jobb ember, aki méltóbb rá, hogy megértse. ...

Első periódus: Háromhalom

       ...Ahhoz hogy húst szerezzen, a fiúnak a falu közepéig kellett rohannia. Hamar el is ért odáig, de ott Jogdi a kövér hentes, meg a neje Azalea asszony már korán keltek, mert éppen disznót vágtak. Szegény Röf-Röf-öt azonban, akit sült malacként kívántak látni az asztalukon, még nem bántották. Éppen csak azon voltak, hogy leszúrják. Mindkettejük fehér inge fel volt már tűrve, hogy a disznó vérével ne koszolódjon be a ruhájuk. Amilyen nagy nehézség volt Azaleának lefogni az állatot, ugyanolyan Jogdinak eltalálni a nyakánál. Nagy munka volt ez, melyet a malacvisítás nehezített, s a fiú közben azt hitte mellettük be tud osonni a kamrába. Csakhogy Azalea asszony a fél szemével mindig azt az ajtót leste. Amikor észrevette, hogy a fiú a kilincshez nyúl, úgy fordult feléje, mint egy vérre szomjazó bika.
 - Meg ne próbáld fiú! – kiáltotta az igen kövér asszonyság, és erre már a férje is odafigyelt. A malaccal már egyikük sem törődött. Az asszony eleresztette, Jogdi meg az éles késsel odafordult a fiú felé.
 - Mégis hova készülsz? – kérdezte Jogdi.
A kölyök pedig eljátszott ezekkel is.
 - Csak ide a kamrájukba szeretnék benézni. Gondolom, akad ott néhány húsdarab, amit nélkülözni tudnának.
Az asszony és az ura elég gyorsan közeledtek, s a fiúnak ezért gyors iramban az utcára kellett kihátrálnia.
 - Ami ott bent van, az mind kell nekünk! – tudatta az asszony - Holnap lesz a napja, hogy édes uram pont ötvenéves lesz. Sok vendég lesz nálunk, úgyhogy semmit nem adunk neked. Ha húst akarsz enni, gyere vissza holnapután.
       Nem volt mit tenni, a hús úgy látszott kimarad a reggeli étkezésből. Bár ha a fiú megpróbál valami egészen vakmerőt, mégiscsak lehet, hogy húst reggelizzen. Ahogy tovább hátrált a ház gazdái elől, tudta hogy már csak a ravaszsága segíthet rajta.
 - Csak nem sajnálnak tőlem egy kis darabka húst? – kérdezte a kölyök, s ez volt a legmegfelelőbb kérdés abban a helyzetben.
 - Na és ha igen? – vont vállat Azalea asszony - Akkor mi van?
 - Sajnálattal hallom kedves naccság. Elég nagy baj ez nekem. Bár ahogy tegnap láttam, nem csak én vagyok az, aki dézsmálja a hús-készletet. Valahogy az-az érzésem, hogy a kedves férje is sokat fogyaszt belőle, amikor maga nem látja.
 - Nem hiszek én neked! – tekergette az asszony a fejét.
A fiú meglátta a kerítés mellett belül a nagydarab, elhízott, vörösbarna kutyát. Nem volt valami szorgalmas jószág, csak egy lusta keverékféle, aki nagyrészt a kapu körül hevert. Arra mindenképp jó volt szegény, hogy a kölyök ráterelje a gyanút. Talán még igaza is lehet.
 - Na és a Blöki? – kérdezte a fiú, s az asszony máris a kutyára nézett. Mit ad isten már abban a pillanatban kezdte idegesíteni valami gyanúféle. Ezt már csak meg kellett erősíteni - Szokatlanul kövér ez a kutya. Olyan, mintha valaki csak zsíros kolbászokkal tömné állandóan. Én nem vagyok egy nagy kolbászzabáló, de nem is tudom, hogy miféle teremtmény lenne képes napi húsz rúd kolbászt fölzabálni.
Az asszonynak ez már sok volt. Gyanúsan nézett a kutyára, majd pedig az urára, akiről nemsokára az is kiderült, hogy papucsférj, mert olyan arckifejezése lett, mint egy gyámoltalan gyereknek. Arra kényszerült Jogdi, hogy most ő kezdjen hátrálni.
 - Felelj nekem! – feszült neki az asszony a kérdéssel - Tényleg húsz rúd kolbászt adsz annak a hitvány dögnek? Mondd meg az igazat, vagy nem főzök rád többet!
 - Hát… Izé…– makogta a férj eléggé halkan, s aztán bevallotta az igazat – Valójában csak tizenötöt.
Az asszony úgy látszott még ezt is soknak találta, mert nekiindult mérgesen, és az öklével csapdosta meg az urát. Szegény Jogdi próbált védekezni, de mikor rájött hogy teljesen értelmetlen, futni kezdett az utcán, kelet felé. A fiúnak olyan gyönyörű volt látni, hogy micsoda perpatvar kerekedett, hogy nevetni kezdte az egészet. Ráérősen aztán beballagott az udvarra, és kinyitotta a húsokkal teli kamrát. Annyi sonka és szalonna volt ott, hogy azt hitte az egész falu ott tartja a készletét. Kiemelt hát közülük egy kisebb füstölt sonkát, és ráadásként egy egész kerek sajtot is. Megérdemelten tette el mindkettőt, majd pedig a kutya elé is dobott egy karnyi hosszú kolbászköteget. Az állat megérezte a szagot, és pillanatok alatt rárontott. Amíg ette, a fiú már el is tűnt az udvarból. ...

Második periódus: A sárkányok kora

...Ahogy leültek pihenni a száraz fűbe, Pádus újra szóba elegyedett Mitránnal. Természetes volt hogy egy valamit feszegessen, ami neki nem igazán tetszik.
 - Felség, ön mit gondol ezekről a gonosztevőkről? Tényleg azt, hogy meg tudnak változni?
- Azt gondolom, hogy adjuk meg nekik erre az esélyt. – válaszolt Mitrán, de ezzel a véleményével magára maradt.
 - Megmondom én, hogy mit kellett volna tenni velük. Ott kellett volna hagyni őket a kőbányában. Lehet, hogy így most több gondunk lesz általuk, mint ahogy gondoltuk.
 - Hát ez aztán egyenes beszéd. Te mindig megmondod nekem, amit gondolsz, de ez mégsem olyan jó erény. Pádus, te tényleg otthagytad volna őket? Megtetted volna ezt?
 - Meg én. – felelte a testőrparancsnok.
 - Akkor ne csodálkozz, hogy azt fogom mondani, te sem vagy különb, mint ők.
 - De uram? – guvadt ki Pádus szeme - Én tisztaszívű híved vagyok, és nem egy tolvaj, aki kész meglopni, vagy egy rabló, aki még le is üthet, mielőtt kifoszt. Hogy tudsz egyátalán hozzájuk hasonlítani?
 - Úgy hogy tudom, mi van nekik a szívük mélyén. Nézz csak az egyikükre. Mondjuk, vegyük azt ott. Azt a nagy, sötét szakállú, vad tekintetű, keménykötésű alakot. Te mit gondolsz róla? Mond el nekem.
Pádus a kiszemelt férfira nézett, és máris határozott véleménye volt róla.
 - Úgy vélem a kinézetéből árulkodik a múltja, s a jövője is. Biztosan kirabolt valakit, megkötözte, a száját betömte, és a sorsára hagyta. Megtette, s most ahogy felénk figyel, az jár a fejében, hogy miként tudna innét elszökni, netalán még megölni is minket. Biztosan megtenné, ha módja lenne rá.
 - Tévedsz Pádus, de még mekkorát. – mondta a király - Az ő bűne nem más, minthogy egy zsák babot lopott. Úgy akadt horogra, hogy a zsák, amit elvitt, lyukas volt. Kipotyogott a bab, és így akitől ellopták, az reggelre már értesítette a falu bíráját. Ha nem tette volna meg a bűnt, éhen veszett volna a családja. De hát miért juthatott erre a sorsra?
 - Talán mert iszákos. – ez volt Pádus első gondolata róla - Elitta a pénzt, amit élelemre kellett volna költenie.
 - Mások talán ezt tették, de ő nem. – folytatta Mitrán a rossz útra tévedt ember igaz történetét - Ez az ember mindent megtett azért, hogy a felesége meg az öt gyereke, akikkel egyszerre áldotta meg az ég, ne szenvedjen semmiben sem hiányt. Hát igen, öt gyerek nem akármi. Ha valakinek ötös ikrei születnek, az nagy próbára van ítéltetve. Megpróbálta ő is felnevelni őket, de ez neki valahogy nem ment. Hiába is dolgozott, hét embernek még az is kevés volt. Így aztán végső elkeseredésében mielőtt még az éhségtől bárki a családjából meghalt volna, elkövette azt a hibát, hogy lopott. Csak egy zsák babot, de hát már az is bűn. Ezért a tettéért rögtön elfogták, és a falu bírája elé vitték. Az ítélte el három évre. Most pedig itt van. Mond Pádus, ki ezért a hibás?
 - Ő maga. Mert ha lett volna annyi esze, hogy nem lop, hanem még keményebben dolgozik, akkor megmenekülhetett volna a sorsa elől.
 - Úgy látom Pádus, te tényleg nem érted meg őt. Nagyot tévedsz már megint. A hibás én vagyok, mert én engedtem meg, hogy olyan bírák ítélkezzenek országomban, akik nem nézik az emberek szükségét, csakis a szilárd tényeket. Ha valaki lop, azt nem szabad rögtön elítélnünk. Meg kell vizsgálnunk, vajon hogyan jutott oda, hogy meg kellett tennie. Amúgy a bírót se féltsd, ő is megkapta méltó büntetését, amiért egy családot nem kímélt. Őt én magam ítéltem el. A vagyonából él az-az öt kisgyerek, s az anyjuk addig, amíg az apjuk szabad ember nem lesz. Nézd csak. Ott van, amelyik olyan nagy hasú, tokás. Jó zsíros élete volt, de most ő is csak egyszerű sárkányölő. Ha nem vigyáz, a sárkányok még megeszik. Még jól is laknak vele.
Tizennyolc éves kora ellenére Mitrán volt talán a legbölcsebb és legigazságosabb ember a szamirák között. Tanítója maga az édesanyja volt, Romina, akinek a jósága fiában is ott bujkált. Pádus már máskor is elképedt a bölcsességén, mikor még ő bíráskodott mindenki felett, így ott az erdőben sem tudott már ellentmondani neki. Kezdte megérteni, hogy milyen jól járt az ország, hogy ő lett a király. ...

Harmadik periódus: A tanácsosok idején

...Bár a tanító, majd titkárként dolgozó öregedő mágus inkább csak tanácsadó szeretett volna maradni, de mégis kapott 66 embert. Őt a király csak nagy unszolás után tudta csak rábírni, hogy segítsen neki, hiszen annyi mindent tud és ismer. Nithínion falai azonban őt is arra a megállapításra szorították, hogy az ostrom nem lesz valami könnyű. A tágas királyi sátor egyszerűen berendezett vászna alatt ő ezt meg is mondta nyíltan Kruionnak.
 - Kilikián Horg mióta bevette ide magát, és mi ki akarjuk szedni, mint almából a kukacot, azóta csak azon agyalok, hogy lehetne bejutnunk, de nem megy. A falak vastagok és magasak, őrök mindenhol rajta, a kapu erős csak belülről lehet kinyitni, élelem pedig sok lehet odabent. Valami módja mégis kell annak lennie, hogy az utolsó tanácsost kézre kerítsük.
 - Na de hogyan? – kérdezte az új király. – Tudja ő, hogy ha kimerészkedik, mi elkapjuk, és neki vége. Inkább elüldögél egy csöndes helyen, és malmozik.
 - Jól mondod Kruion - mondta Galador - s nekem sincs ötletem, hogy miképp bírhatnánk őt távozásra.
 - De nekem igen. – válaszolt egy fiatal férfihang.
Mindhárman odanéztek, hát Balior Dien állt ott, a királyi sátor bejáratánál, aki karba tett kezével, meg az új katonaruhájában, csizmájában egész úgy festett, mint aki tud valamit.
 - Na mit akarsz kölyök? – kérdezte tőle Mirion. – Tán tudod a városkapu nyitját, amit mi nem?
 - Hát valahogy úgy. – válaszolt a fiú.
 - Akkor hát beszélj.
Balior Dien erre helyet foglalt az egyik pihenésre szánt kikészített széken, és lábát keresztbe rakva még nagyobb figyelmet szánt magának. Felemelt a föld porából egy keveset, és azt szórva vissza kezdte el a mondókáját.
 - Én csak arra gondoltam, hogy ez a város környéki talaj elég száraz. Nem igazán alkalmas arra, hogy vizet igénylő zöldségeket vessünk bele, de másra igen. Itt Daygadar közelében nyár derekán már elég kevés eső esik, nem úgy, mint a déli hegyekben, így aztán nem lehet nehéz kupacokba halmozni.
Mirion erre megmérgesedett.
 - Mit akarsz evvel mondani? Ha azt hogy unaloműzőnek kezdjünk el dombokat emelni a földből, akkor inkább most hagyd abba az egészet!
Az új király azonban megértette, mit akar mondani.
 - Ugye arra célzol, hogy ásnunk kéne?
 - De úgy ám. – bólogatott Balior - Mint a vakondok a föld alatt. Úgy jutunk a város alá, hogy azok ott bent még csak meg se neszelik.
A gondolat elég merész volt, de mivel mást nem tudtak kitalálni, lassan mindenki bólogatni kezdett. Végül még Mirion is, aki dünnyögve már inkább mással kezdett foglalkozni.
 - Na ja. Ásni. Ez jó ötletnek tűnik, de hogy éppen neked jutott az eszedbe, ezt nem nagyon értem.
       A terv kiagyalóját még aznap megkérték, hogy ha már egyszer az ötlet az ő fejéből pattant ki, akkor vegyen is részt a kivitelezésben. Odaadtak neki egy szerszámot, és ezzel elérték egy perc alatt, hogy eltűnjön, mint a villám. ...

Negyedik periódus: A kapu és a könyv

..."Ahogy Mirion a hidegben reszketett, egy darabig hallotta még Pádust, de aztán már senkit, és semmit. Lehunyta a szemét, és olyan mély transzba esett, hogy már csak a kis sárkányszellemet látta maga előtt, és hallotta beszélni.
 - Nyugodj meg Mirion, és figyelj. Te ismered a világot. Durfinadorban tanultál, ahol nem csak azért váltál jó mágussá, mert odavetett a sors. Tehetséges voltál, mert ilyennek születtél. Benned nagy erő lakozik. A te erényed ugyanis a tudás. Aki ismeri a világ dolgait, és tudja, hogy mi miért van, az-az ellenségeivel szemben előnyt élvez. Én is nagy ismerője vagyok a világnak, tehát elhiheted nekem, hogy ott keleten a gonosz már ugrásra készen vár. Befészkelte magát a néped közé. Ha elviszed neki a könyvet, beteljesíted a legrosszabbat. A gonosz nem szerezheti meg, mert annak beláthatatlan következményei lennének.
 - De hát miféle gonoszról beszélsz? – kérdezte Mirion - Nincs ott semmiféle gonosz.
 - De igen. Ott van, mert én érzem. Már csak a könyvre vár, hogy megtudja mi áll a legutolsó oldalon. Ne add neki oda, amit akar.
 - A gonosz? – tűnődött el Mirion – Mégis ki ott a gonosz? Én nem értem kiről beszélsz.
 - De tudod, csak éppen nem akarod belátni. A neve Galamídin Gurkhasz. Ő ugyanis már menthetetlen. Hidd el nekem, hogy ha visszatérsz N’gurionba, az lesz az első, hogy megkér olvasd el a könyv utolsó oldalát. Azt akarja tudni, és semmi mást.
 - És mégis miért hinnék neked? – kérdezte a mágus, miközben könnyek folytak a szeméből - Gurkhasz az én tanítványom. A szülei szerették. Miért lenne most gonosz?
 - Mert valahogy megfertőzte őt a gonoszság. Először csak a lelke egy kis darabkáját, de aztán hamarosan bekebelezi az egészet. Ha akkor te ott lennél mellette, akkor sem tudnád megállítani a változást, melyen átesik. Biztosan rossz ezt hallanod, de ő lesz az, aki beteljesíti a sorsát. Seregeivel bevonul a Nyugati Királyságba, miközben a fél világot a földig rombolja. Ha a könyv őrzői mind összefognak, még talán megállíthatják. Légy ura a lelkednek, és úgy válaszolj. Te melyik oldalra állsz? A jókhoz, vagy a gonoszokhoz?
 - Hát persze hogy a jókhoz. – válaszolt Mirion.
 - Akkor viszont Talaszkélben kell élned tovább. Ott kell segítened a jó erőit, mert nekik csak teveled van esélyük. Mitrán király majd a bizalmába fogad, és te őt fogod szolgálni, tanácsokkal látni el. És most jól figyelj, mert amit hallasz, csak egyszer mondom el. Az egyetlen dolog, amivel megfékezhető a gonosz, az egy különleges kard. Ha elkészül, azzal lehet esélyetek, anélkül viszont sosem. Halld hát, hogy ezért mit kell tennetek. Van a Mörgő hegy tetején egy mágikus virág, amely jó szolgálatot tehet nektek. A rokon növényei a nősziromfélékhez tartoznak, melyeket a tudomány nyelvén írisznek mondanak. Ám akárhogy is nevezzék, egy faja közülük a reményt adhatja meg nektek. Igen, egy ártatlannak látszó virág az, ami nektek kell: a Hegyi nőszirom, vagy másként mondva a Remény virága. A növény maga azért különleges, mert a többi rokonától eltérően - amiknek hat szirma van – ő hét szirommal rendelkezik, és ezek a szirmok igen titokzatosak. Minden egyes kicsi szirom más-más erőt szabadít fel abban, aki a szívéhez közel hordja. Az egyik hihetetlenül ügyessé tesz, a másik igen bölccsé, a harmadik roppant erőssé, a negyedik nagyon szerencséssé, az ötödik őrült bátorrá, a hatodik feltűnően kitartóvá, a hetedik pedig az akaratra van hatással. A virág maga igen törékeny, ezért ha nem akarjátok, hogy tönkremenjen, elzárva legyen egy ezüstszelencében. A sötétet elviseli, ha kell, s az ezüst segít neki abban, hogy friss maradjon. De vigyázz. Csak egy olyan valaki hozhatja le a Mörgőről, aki a nagy tettét nem dicséri a világban szét. Az ügyes fiút várd ott, ahonnan elindul, s ha a virágot az ezüstszelencében neked adja, te siess vele Talaszkélbe. Találj hát idejében egy jó kovácsot, aki egy kardot egyetlen éjszaka alatt is meg tud alkotni. A virág szirmaival csak annyi dolgod lesz, hogy egyenként beleszórod egy hordó tiszta forrásvízbe, s aztán, de csak a leges legutolsó alkalomkor abban a vízben hűtsétek le a fegyvert. Ha így készül el a kard, akkor az igen különlegessé válik az által, hogy a hét virágszirom erejét magába szívta. Ha használják, csak a gonoszokat öli meg, a jókat még csak meg sem sebzi. Ezzel a karddal még a legfélelmetesebb sereget is le tudjátok győzni, de csak akkor, ha hisztek a győzelemben. És még valami. A kard, ha úgy érzi, egyik pillanatról a másikra láthatatlanná tud válni. Így védekezhet attól, hogy az érdemtelenek megpillantsák. Na de ezen kívül már tényleg nem mondhatok többet arról a fegyverről. Az hogy mi történik majd a csatamezőn, még kétséges, de ha sikerül, és győztök, avval a karddal külön tudjátok választani a testet és a gonosz szívét. Ha ez tényleg megtörténik, vigyétek el a Holtak Kapujától olyan messzire, amennyire csak tudjátok. Temessétek hát el egy nyugodt helyen, mondjuk például egy csöndes faluban. Ott majd hosszú évtizedek alatt az ereje majd elenyészik, Gurkhasz testét azonban ne bántsátok. Azt engedjétek visszavinni N’gurionba. Ha így lesz, akkor úgy, ahogy, de minden szamira és gurián egyaránt nyerni fog. Akik meghalnak a csatában, békére találnak. Viszont amin senki nem változtathat, azt a legvégére hagytam. A gonosz lélek mindenképp megmenekül, nem tudjátok majd sehogy sem legyőzni, ám jó időre elhagyja a ti világotokat. Remélhetőleg a Holtak Kapuján túl marad.
 - És mond te mindent ismerő. Mikor lesz az a háború? – kérdezte Mirion.
 - Az a csata, ami a Nagy Könyvet veszélyezteti, a mai naphoz képest éppen harminc év múlva. – válaszolt a szellem.
 - Harminc év? Az lehetetlen. De hát miért olyan sok idő múlva? Én már akkor kilencvennégy éves leszek.
 - Pedig akkor fog megtörténni, egy nappal sem előbb." ...

Egyenlőre csupán ennyi. Aki többet szeretne olvasni a könyvből, annak meg kell rendelnie. Nézz körül a honlapon, érdemes.

.talaszkeli_nagykonyvtar.jpg

Ez lenne itt a Talaszkéli Nagykönyvtár? Ki tudja?

<!-- ingyenreklam tracker begin --><div id="_ir_120_x_240" style="width:120px; height:240px; overflow:hidden;"><a href="http://ingyenreklam.hu" id="_ir_120_x_240_anchor">ingyenreklám bannercsere</a><script type="text/javascript" language="javascript">var _irPublisher = 'pub-2304'; var _irSlot = 2;</script><script type="text/javascript" language="javascript" src="http://ingyenreklam.hu/media/_ir_tracker.js"></script><noscript><iframe src="http://ingyenreklam.hu/media/public.html?pub=pub-2304&amp;slot=2&amp;uri=nojs&amp;referrer=nojs" scrolling="no" width="120" height="240" frameborder="0"></iframe></noscript></div><!-- ingyenreklam tracker end -->

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 2
Havi: 61
Össz.: 41 971

Látogatottság növelés
Oldal: RÉSZLETEK A LEGENDÁS KÖNYVBŐL
A HOLTAK KAPUJA - SZOKJ VISSZA AZ OLVASÁSRA - © 2008 - 2024 - aholtakkapuja.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »